A csütörtök a legkeményebb napom: Reggel 6-kor kelek, mert megyek 7-re focizni, majd 10-től fél 2-ig 4 hittant tartok 4 különböző teremben (pincében lévő satupados technika terem, info terem, rendes tanterem), mindezt 2 különböző iskolában, sokszor projektorral, hosszabbítóval, laptoppal, és mindenféle egyéb cuccal feldíszítve, szinte szusszanás nélkül. Ahogy hazafelé ballagok e nehéz délelőtt után, a pocsékul sikerült 6.b-sekkel való órám képei peregnek a fejemben. Valahogy náluk semmi sem működik. Se egymást, se engem nem tudnak meghallgatni. Pedig tavaly még tök jó óráim voltak velük. Idén egyszerűen borzalom. Dúlnak bennem az indulatok, még itthon is egyre csak bosszankodom. Pedig milyen jó volt reggel elképzelni, hogy majd e sok óra után elkészítem ebédre a mirelit túrós és lekváros derelyémet, amit már egy ideje őrizgetek a mélyhűtőben. És ebéd közben még mindig csak fortyogtam magamban.

Csak lassan kezd elhagyni a bosszúság. Hisz mennyi jó dolog is történt és még vár is rám: A foci szuper volt!:-), a többi órám nem sikerült rosszul, este találkozom Flórával, itt a hétvége, megjött a film, amit interneten rendeltem, a kis keresztfiam, vasárnap megyek kirándulni, Ambrus, most lesz egy éves, és egy csomó ember szeretete éltet nap mint nap!:-)

 

Múljék mindenkinek a bosszúsága....

 

Gábor

Megosztás a facebookon