Ma végre volt egy kis időm lenyugodni: Negyed kettő körül váratlanul összefutottam az egyik volt osztálytársammal a Móriczon a villamos-megállóban, aztán felhívott magához és megkínált egy kis zöldséglevessel. Amikor tőle elmenőben kiléptem az utcába, egyszerűen azt éreztem: ebben a gyönyörű időben, nincs is jobb annál, mint sétálni egyet, majd keresni egy napsütötte helyet, ahol leülhetek, és egyszerűen csak lenni. Így is tettem. A Gellért-hegyen találtam magamnak egy jó helyet, és próbáltam kilépni az őrületes zakatolásból, a mindennapok pörgéséből, abból, hogy mit rontottam el a hittan óráimon, és mit kéne változtatni, meg amúgy mi mindent kellene még mostanában elintéznem. Kellett legalább fél óra, mire ki tudtam kapcsolni valamelyest és jelen lenni. Éreztem, hogy nincs is annál szebb mint, amikor az első őszi hűvösebb idő után újra visszatér még a meleg. Néztem a bogarakat körülöttem, észrevettem egy-egy gyíkot, és figyeltem az elsétáló embereket. Néhány perc volt csupán, mikor végre üresnek tudtam érezni magamat. Olyan jó rácsodálkozni: mennyire jelentéktelen minden kis problémám, mikor süt a nap, csend van, meleg: élettel teli, varázslatos őszi idő!

Gábor

 

 

Megosztás a facebookon